Megy az...

Baleset miatt kihagyott jónéhány év után újra a havas lejtőkön.

Friss topikok

  • Coriolan: http://faustus.hu Welcome :) (2009.06.02. 16:11) Tux
  • kriszana: van a dalok sorrendjében valami érdekes 'fejlődés'. Először Beatles, Hej Jude..., aztán meg Queen,... (2009.04.09. 16:09) Második mix
  • Estsanatlehi: Nyomtalan ember vagy. A nyomtalanság előbb-utóbb rádzúdul s eltemet. Sivító, hosszú talpaid csak... (2009.03.04. 08:39) Üresjárat
  • kriszana: Örülök, hogy folytatod! Szívesen olvastam minden bejegyzésed! Érezzétek jól magatokat márciusban, ... (2009.02.24. 00:05) Go on
  • Coriolan: Karambol úr, köszönöm szépen. Jártok még? Lenézek :) Miou, írsz többet? Tegyük ki a főoldalra, ne ... (2009.02.15. 17:43) Alpbach #2

Linkblog

HTML

Tux -- nyáron

2009.07.14. 15:33 | Coriolan | Szólj hozzá!

Gondoltuk jó lesz júliusban nyomatni egy utolsó idén, és hát Tuxon már voltunk, úgyhogy foglaltunk is szállást hirtelen. Meglepően jó áron lehetett, én a booking.com-on foglaltam, 320 euróra kijött három éj és a síbérlet két főnek. És ezzel vége is volt a jónak, ha egy héttel előbb megyünk, talán még fasza lett volna, de így borzalmas volt. Eleve több volt a szikla, mint a hó, úgy nézett ki az egész, mint Mordor, és ahol volt is hó, az is latyak volt. Monosível, jó keményre húzott lengéscsillapítóval meg pláne, egy bizonyos sebesség fölött a sínautó fordulékonyságával rendelkezett a cucc, még jó, hogy olyanok a pályák, hogy a végén egy bazi nagy egyenes jön, különben nem tudom, hogy álltam volna meg időnként. Egy szó mint száz: ha az ember nem télen akar síelni, akkor is csak májusig gondolkodjon (ezt mondták a helyiek is nekünk amúgy), mert utána elég ramaty a nagy felmelegedésben még 3000 méteren is a hó. A sör viszont remek volt, ez a Zillertal nevű a kedvenceim közé lépett elő, amiatt végül is meggondolandó a kiruccanás bármikor :)

Tux

2009.05.18. 09:24 | Coriolan | 4 komment

Szóval az úgy volt, hogy páran kitaláltuk, hogy kéne még egyet síelni idén, de mivel melegszik az idő, gleccsert kellene nézni, így aztán Tux. Igen ám, de a monosí bérlése kissé macerás, majdnem annyira, mint vásárolni egyet, és mivel már szezon után jártunk, és ilyenkor eladják a bérelhető cuccokat, hirtelen ötlettől vezérelve írtunk egy e-mailt Praschbergeréknek, hogy ugyan nem volna-e egy olcsó monosí, és ha volna, nem volna-e hozzá egy sport lengéscsillapító, mert amit adtak nekem (most már nagy a szám) úgy lengett, mint egy hintó. És volt, úgyhogy odafelé menet a Tuxra beugrottunk, átvettük, és izgatottan vártam, hogy milyen lesz a saját monosímmel tolni.
Amikor megérkeztünk, volt egy enyhe kommunikációs zavar a szálloda recepcióján, gyakorlatilag nem tudott angolul az ember, ilyet még nem láttam Ausztriában, de végül megkaptuk a szobákat, és másnap felmentünk a hegyre. Hát nem volt sok gond a cuccal, de az rögtön kiderült, hogy valóban nem hintó, a bukkanókon a fejem majdnem leszakad, de úgy lehet vele kanyarodni meg tépni, hogy néha az volt az érzésem, hogy amin tanultam, az nem is ugyanez a szerkezet. Úgyhogy ha valaki vásárlásra adja a fejét, mindenképp érdemes ezt a sportlengőt megfontolni, valóban olyan különbség van, mint a kocsiknál. Tartja az utat, kanyarodik, erő van benne, de oda is kell tenni neki, hogy azt csinálja, amit az ember akar. Szóval baromi jó.

És remekül lehet vele esni, amikor már azt hittem, hogy mindent tudok, szembe jött egy kisíelt pályán a bukkanó, amire valahogy féloldalasan, egy ugratóról érkeztem meg, elég gyorsan. Mit ne mondjak, esélyem se volt, akik mögöttem jöttek, mondják, hogy 1-2-szer a fejemen fordultam át, de a pillanat tört része alatt már csend is volt. Feküdtem, és gondolkodtam az élet igazságtalanságain, aztán igyekeztem jelezni a többieknek, hogy élek, kényszeredett vigyorral összeszedtem magam, és folytattam a síelést -- aznap már jóval óvatosabban.

Az egyik felvonóról aztán kitekintettünk a bátyámmal jobbra, és mivel jó magasan voltunk, úgy nézett ki, hogy baromi jó pálya kúszik alattunk, úgyhogy egyből oda is csörtettünk a tetőn. No, hát kezeletlen pálya volt, gyakorlatilag a 3 méteres szűzhavon toltuk, amit nem kívánok senkinek. Tudom, hogy lehet azon is menni jókat, van aki szereti, de nekünk nem jött be. Meredek volt, szűk, és ha az ember kicsit eleresztette, olyan volt, mint a sínautó, a kanyarodást jó öt perccel előre meg kellett tervezni, vagy maradt az alapmegoldás, felborulni. Ebből olyan kalamajkák adódtak, hogy például a kezem botostul valahogy alám került, a lábam ugye beszorítva a monosíbe, maradt egy aránylag használható végtagom, ami kb. arra volt elegendő, hogy dühödten integessek és a havat csapkodjam vele. Valahogy kiszabadultam végül, és le is értünk erről a részről, soha többet, megmondom.

Az utolsó csúszás viszont maga volt a csoda, különváltam a többiektől, mert azt hittem csak egy shortcutot csinálok, de nem, egy másik pályára érkeztem, amiről viszont nem tudtam, hogy hol a vége, úgyhogy amint láttam egy felvonót, fel is mentem vele. Fent kiderült, hogy még feljebb kell menni, hogy a gyülekezési hüttéhez érjek, úgyhogy még feljebb mentem (esküszöm a világ második leghosszabb csákányosa volt, a leghosszabb ott ment tőlem párszáz méterre). És fentről aztán le egészen az első gondola állomásáig, megállás nélkül. Volt vagy negyed óra nettó síelés, hihetetlenül élveztem, ez a Tux nem egy rossz hely. Ami miatt elképzelhető, hogy nem lesz a kedvencem, az az, hogy a pályák végén a felvonókhoz elég sokszor kell botozni, ami ezzel a monosível elég fárasztó, vagy a kondim rossz, vagy nem tudom, de a nyelvem lógott, valósággal csúszás közben pihentem.

Hogy végül is hogy bírtuk ezt a megterhelést, amit az egész napos síelés illetve az esti ivás (napi 6-8 sörrel és 1-2 "und eine schnaps"-szal) jelentett, nem tudom, de valahogy sikerült, bár ha több mint 3 nap, gondolom le kellett volna állni. Így még az is belefért, hogy hazafelé megittunk az apámmal majdnem egy üveg jägert, ami jó volt. Mint ahogy az egész Tux marha jó volt, főleg saját monosível, ami most lent pihen a garázsban, és várja a telet. Én is.

És ami biztos, hogy Alpbachba visszamegyünk. A Tuxra a sok botozás miatt nem biztos.

Magyarázom

2009.05.08. 06:27 | Coriolan | Szólj hozzá!

Hát ez nem úgy sikerült, mint ahogy terveztem. No nem a síelés -- síelések, mert azóta még egyszer voltam már --, hanem a posztolás. Hogy miért? Mondhatnám, hogy mert történt ez-az, hogy úgy mondjam, az időbeosztásom megváltozott, de igazából ez rizsa, úgyhogy bocsánatot kérek mindenkitől, aki vissza-visszanézett, mert arra számított, hogy állom a szavam :)

Mindenesetre van azóta egy saját monosím, sport lengéscsillapítóval (márkája White Power, ami az obamás világban meglehetősen merészen hangzok, de legalább jó). Meg voltunk gleccserezni 3 napig, ami szintén jó. Szóval ezekről szeretnék mesélni. Az utókornak, magamnak és természetesen azoknak, akiket érdekel, és még nem tettek le rólam teljesen :)

Stay tuned.

Második mix

2009.03.26. 17:00 | Coriolan | 3 komment

Van egy ilyenem már, gyorsan kiteszem :)

Alpbach episode 2, A New Hó(pe)

2009.03.22. 09:14 | Coriolan | Szólj hozzá!

Tegnap este megjöttünk, tele videóval, remélem, a héten fel tudok tölteni valami mixet. Csináltunk pár olyat is, ahol a felvonózás, monosíből kiszállás stb. van, azokat majd külön, okos magyarázgatással teszem fel... szóval lesz dolog. Most hirtelen csak annyit, hogy elképesztően jó volt, felül tudta múlni a múltkori alkalmat Alpbach mindenben.

Üresjárat

2009.03.01. 14:41 | Coriolan | 1 komment

Bergfex-böködősdit játszom, momentán ennyi kapcsoltaom van a síeléssel. 160 centi a hó, a korábbi posztban említett Terry szerint márciusban 30 éve egyszer sem volt bezárva pálya Alpbachban, úgyhogy reménykedem, hogy ezúttal sem lesz másképp.

A monosí lefoglalva. Bátyámékkal nyitunk 4 napot, utána jönnek haza a gyerekhez, anyuék meg váltják őket. 20 éve nem síeltem velük, nem lesz akármi.

Szóba került valamelyik nap az ebédnél otthon, hogy kéne valami mozgásfélét csinálnia mindenkinek az ilyen túrák előt. Azt mondja az egyik szülém: én guggoltam párat az egyik síelés előtt, először kettőt tudtam, aztán hármat, aztán meg már mentünk. :D

Ja és viszünk waxot, mert az a léc, amin monosím van (elvileg ugyanis Johanna Praschberger van olyan kedves, hogy ugyanazt adja) kicsit lassú volt egy-két egyenesebb szakaszon, és mi tagadás, nem a legkényelmesebb a bottal hajtani ezt, hátrafelé kell tuszkolódni. Na megyek is súlyzózni vagy mittudomén... valamit muszáj.

Jövő hét végén indulás. Stay tuned :)

Go on

2009.02.15. 18:21 | Coriolan | 3 komment

Nem tudtam, hogy kitett a Hütte, ezúton is köszi. Igazából azt hittem, hogy ez nagyjából ennyi lesz, akit esetleg érdekelt, az idenézett, de sokkal többet nem tudok tenni azért, hogy legalább az ajtót megmutassam másoknak. Demivelhogy úgy látom, érdemes és érdekel sokakat, ezért megpróbálom folytatni a dolgot. Én-blogot nem szeretnék csinálni belőle, bár az is lehet, hogy előbb-utóbb óhatatlanul elmegy a dolog abba az irányba. Majd meglátjuk. Ami most lényeges: márciusban újra Alpbach, ezúttal többen, olyanokkal, akik 20 éve láttak utoljára olyan viszonyban a lejtővel, hogy -- mondjuk úgy -- uralom.

Szóval így állunk, írom tehát tovább, ami jön. Kösz mindenkinek.

Video

2009.01.25. 20:05 | Coriolan | Szólj hozzá!

Csináltam egy videót, összevágtam, felteszem. Sajnos nem sok film állt a rendelkezésemre, de annyira nem rossz :)

Alpbach #2

2009.01.19. 11:06 | Coriolan | 3 komment

Szóval ott tartottam, hogy végre egyedül síeltem. Másnapra egy bemutatót tervezett a sísuli, ahova engem is meghívott Margraiter úr, én meg botor módon belementem. Este 8 óra, kivilágított pálya, 30-40 piros ruhás profi oktató, én meg a kis monosíben, 3 napi ismeretség után, ez, mondhatni, felelőtlenség, rögtön gumi nélkül...
De nem volt mit tenni, ott voltam, le kellett csúszni. Kaptam egy snpaszot, hogy ne legyek ideges. Megittam, jó volt, ideges maradtam. Aztán lementünk végül Sepp-pel, ő előttem, én utána, volt lent vagy 200 ember, vakuk villogtak, kiabálás, taps, a szpíker bemondta, hogy 4 napja tanulok... De örültem hogy esés nélkül sikerült.
És csütörtökön felmentünk a hegyre. Az első pálya egy igazi "piros" volt, hát nyeltem kettőt, mikor megláttam, de aztán, amikor nekiindultam, és éreztem, hogy megvan, onnantól nem volt megállás. Feketéken, egész fentről, mindent megettem aznap, és nem rontottam el a gyomrom. Másnap úgy volt, hogy egyedül állok neki, de végül is adtak mellém valakit, akinek a magántanítványa dagadt térddel feküdt otthon. Hát ez egy hatalmas fazon volt, Terrynek hívták, angol volt a javából, ráadásul nyugdíjazott ejtőernyős katona, igazi British Army, ahogy kell. És nem Royal Air Force, azt kiemelte. Egész nap toltuk, hüttéztünk, csúsztunk. A suli rendezett egy versenyt is, hármat pontosabban, bronz, ezüst meg arany fokozat, aszerint, ki mennyire kezdő vagy haladó, én valahogy az aranyban kötöttem ki, ahol a helyezésem nem volt említésre méltó, legalábbis ami az időt illeti, de valahogy este mégis a nyakamba akasztottak egy aranyat, kaptam megint akkora tapsot, hogy tiszta ciki volt már, de azért integettem bátran, és utána is a kocsmában meg mindenhol annyian gratuláltak, hogy végül kezdtem elhinni, hogy valamit csináltam, és nemcsak élveztem ezt az egy hetet, ahogy a csövön kifér. Viszont E. ezüstöt nyert a versenyében, rendesen, 3 tizedmásordperccel lemaradva az aranytól, szóval kimentünk síelni egy jót és hazajöttünk medálokkal, oklevelekkel. A fotó, amit kitettem az előbbi postban, akkor készül, amikor az egyik kaput vettem be. Tomba la bomba. Na, amit még meg kell említeni az az, hogy nem olcsó a dolog. Ha monosízni megyünk, jó eséllyel egyéni oktatást kapunk, és ha nincs velünk egy olyan társaság, aki az alapok után át tudja venni a dolgot, akkor könnyen felkúszik a végén fizetendő összeg 600 euró fölé, ha nekem a teljes árat számolták volna el (amit nem tudom, miért nem tettek), kb. 1000 lett volna a hat nap, csak az oktatás. Ehhez jön a 180 euró, amibe a cucc bérlése került. Ha újat akar valaki venni, kb. 2500 + 500 áfát számolhat, szóval... elsőre mindenképp azt ajánlom, hogy bérlés, és ha már a hegyre engedik, akkor a haverokkal.
Kb. ennyit szerettem volna elmondani erről a dologról, remélem sikerült kedvet csinálni a hozzá, meg egyáltalán bemutatni ezt az egészet. Ha valaki ott tart, ahol én tartottam két hete, akkor mindenképpen Alpachba menjen, és Sepp Margraiterrel igyekezzen felvenni a kapcsolatot, ennél jobbat szerintem nem tehet magával annak érdekében, hogy könnyen és gyorsan megtanulja, és újra övé legyen a hegy. Sok sikert!

Schi- und Snowboarschule Alpbach
Alpbach a Bergfexen

Monoski, Alpbach: a tökéletes megoldás

2009.01.18. 10:27 | Coriolan | Szólj hozzá!

Nincs vita, ez volt A sítúra. Egyszerűen működik minden, pontosan, szépen, ahogy kell, ahogy egyébként körülbelül minden abban az országban, már ami a vendéglátást illeti legalábbis. De nézzük sorba.

Szokásos hajnali indulás, kis forgalom, kellemesen hideg idő, síboxos kocsik mindenütt, a kocsi hátuljában A láthatatlan légió teljes menetfelszerelése. Amikor kezdtünk belefutni a hegyekbe és itt-ott összeborultak az út felett, egy-egy pillanatra komorrá kezdett válni a dolog. Megérkezés és szállásátvétel után (mint később megtudtuk, a bácsi vagy 90 éves volt, aki vezette a haust) lementünk a sísuliba, hogy nos jöttünk. Én nem mentem be ekkor, csak E. Nem volt ott Sepp Margraiter úr, aki a Schi- und Snowboardschule Alpbach vezetője, és aki maga is monoskível tolja, így információkkal nem, de valami kicsit nyomasztó érzéssel annál gazdagabban vonultunk le a kabinos felvonókhoz, hogy hát lássunk legalább valamit ebből az egészből. Őszintén mondom, nem tudom, mi volt ez az érzés. Talán azt gondoltuk, túl nagy falat ez hirtelen, vagy a fene tudja, de kicsit rémülten pislogtunk a hatalmas hegyekre. Később visszamentünk a suliba, ahol ekkor már ott volt Sepp bácsi, és attól kezdve nyoma sem volt semmiféle bizonytalan, félős érzésnek. Rettentően profi az egész iskola, Sepp úr pedig még annál is profibb. Rögtön megmutatta a cuccomat, ott volt az irodában, beleültetett, és mondta, hogy reggel itt és it találkozunk, E. is jöjjön velünk, egy helyen fogunk kezdeni, szóval minden a legnagyobb rendben lett egyszercsak.

És reggel ott voltunk. Nagyon alap pálya persze, sima drótköteles felvonó, amit úgy kell megmarkolni, a lejtőt igazából csak vízmértékkel lehet kimutatni. És akkor beszálltam a monoski-be. Ez a beszállás még napokkal később is megelehetősen bonyolult műveletnek bizonyult, egy svéd ember valahol a hegyen később azt találta mondani, hogy "it's more like a spaceship", és mi tagadás, igaza is volt. No de sebaj, legfeljebb kétszer kell megcsinálni egy nap, sőt a hüttézéshez se muszáj kiszállni belőle, bár nyilván jobb úgy, ezt ki-ki döntse el maga majd.

Szóval a dolog a következőképp néz ki: az ember odatámasztja valamihez ezt a cuccot -- vagy megtámasztják neki --, beleül, ami már önmagában komoly mutatvány, mert lényeges, hogy rettentően szoros legyen az egész ülésrész, hiszen tulajdonképpen úgy kell elképzelni az egészet, hogy egy bazi nagy síbakancsban ülünk, ami megy bele a kötésbe és végül egy teljesen hagyományos léc. Ha valahogy beleszuszakoltuk magunkat, jönnek a kötelek, csatok. Abból összesen három van, egy lábfejnél, egy combnál, és a legfontosabb kb. mellkas alatt. Az egy jó széles tépőzáras pánt, amit olyan szorosan kell meghúzni, amennyire csak lehet, hogy az ember ne billegjen a cuccban. Itt szeretnék kitérni arra, hogy ezek a dolgok nagyban függenek a mozgáskorlátozottság mértékétől, de a lényeg, hogy ha a karok mozognak, LEHET monoskízni, sőt muszáj :) No, miután tehát benne ülünk és be vagyunk csatolva, jön a bot. Az egy sima kartámaszos bot végül is, amibe bedugjuk a karunkat, és egy tépőzáras pánttal rögzítjük, aminek végül is csak annyi szerepe van, hogy ne veszítsük el a botot, amikor borulunk a fekete pályán. A botról még annyit, hogy a képeken látható alább, hogy ugye van az alján egy kis síléc. Ennek két állása van, fel lehet hajtani párhuzamosba a bottal, akkor rendes botként funkcionál, hajtani lehet vele meg támaszkodni meg ilyesmi, aztán ha az ember megrántja a keze ügyébe helyezett bowdent, akkor kipattan a léc, és onnantól csúszás.

A botokSzóval beszereltem magamat (inkább beszereltek az első 1-2 napban), és elkezdtem csúszni, behajtott botsítalpakkal (asszem kellene terminus technicusokat gyártani ehhez, de remélem érthető azért). Semmi gond nem volt, eléggé lehetett érezni az egyensúlyt, ha meg borulásközeli lett a dolog, akkor a bottal kicsit odapöccintettem, és ok. Na de aztán... feltornáztuk magunkat kicsit feljebb a lejtőn, és elindultunk lefelé, amikor is ki kellett nyitni a talpakat. Itt kezdődtek a problémák, melyek kb. 1,5 - 2 napig folyamatosak voltak szinte, míg egyetlen kattanással a fejemben a helyére is került a dolog, és onnantól kezdve nem volt megállás. De majd a maga idején azt is elmondom. Szóval lejtőn lefelé, talpak kint... Előttem Sepp, tökéletesen csinálja, mögöttem Gerhard, hogy ne boruljak, és próbálom csinálni. Az utasítás úgy szól, hogy "don't lean". Nem szabad dőlni semerre, csak a botokkal kormányozni, és majd magától fordul és dől a monoski, amennyire kell. Nyugodjak meg, később lehet dönteni, de most nem szabad. Hát próbáltam nem, de nem nagyon ment, és amint bedőltem, estem is. Nem volt valami jó érzés, hogy tulajdonképpen az első másfél nap alatt, úgy éreztem, semmit nem haladtam, nem éreztem a dolgot, teljesen esetleges volt, hogy egy kanyarnál -- és hangsúlyozom, 0 százalékos lejtőn történik mindez -- elesek-e vagy sikerül. Másnap átmentünk az eggyel komolyabb, persze még mindig kezdőknek való pályára, és folytatódott ugyanez. Fel a felvonóval -- itt már tányéros volt a dolog --, le a lejtőn, puff. Ja igen, a felvonók. A T- és a tányéros a legegyszerűbb. Kb. térdmagasságban van a monoski-n keresztbe egy pánt, két oldalon egy-egy karabinerrel rögzítve. Ezt a pántot akasztják be a tányérba vagy a csákányba, és a tetején az ember egyszerűen kioldja a karabinert, és ennyi az egész, kényelmes teljesen. Az ülőliftes menet kicsit komplikáltabb, bár kellő gyakorlással szerintem az is teljesen egyedül megoldható. Hangsúlyozom azért, hogy monoski-ügyben nagyon sok minden múlik a mozgáskorlátozottság mértékén, így a felvonózás is. Szóval, van egy kis pöcök a lengéscsillapítónál, amit átállítva, az egész ülés felemelhetővé válik, kb. olyan magasra, hogy az ülőlift nagyszerűen becsúszik alá, és onnantól kezdve minden oké. Odafent aztán lelöki magát az ember a székről, és off we go. Alpbachban -- és állítólag egész Ausztriában -- nagyon profik ezügyben is a liftkezelők, segítenek mindenben, egyáltalán nem éreztem úgy egyszer sem, hogy terhes bárkinek is, hogy segítsen egy kicsit. Úgy leállítják a kabinos felvonót is, míg bepkaolják a monoskit -- emberestül vagy üresen --, mint a sicc.

Szóval a második napon folytatódott a szerencsétlenkedésem. Sepp kitalálta, hogy túl nagy az ülés, lötyögök benne szerinte (hát én nem éreztem úgy, cipőkanállal kellett kb. beszállnom), és másnapra kicserélte. Hogy ezért-e vagy mert megéreztem valamit, nem tudom, mindenesetre kedd reggel 3-4 forduló után egyszercsak észrevettem, hogy nem esek el. Megpróbáltam nekiereszteni már néha, megállni, és sikerült. Egyedül síeltem, nem volt mögöttem senki. Remélem, el tudjátok képzelni, mekkora élmény volt.

Elsőre ennyi, a többit a legközelebbi posztban (ami lehet, hogy még ma megszületik), de a végére egy kép. Ezt egy profi fotós csinálta és csak nyomtatva van meg, azt fotóztam le a telefonommal, szóval elég gyenge a minősége, de a lényeg látszik. Én vagyok rajta, a monoski megismerésétől számított hatodik napon.

Reggel start

2009.01.09. 21:29 | Coriolan | Szólj hozzá!

Reggel indulunk, estére sokkal okosabb leszek. Sajnos nem tudom megígérni, hogy rögtön postolni is tudom ide a tapasztalatoka, de ha valami jó kocsmában van wifi esetleg, akkor valamit írok. Wish me good luck.

Monoskiről szóló filmek

2009.01.05. 12:46 | Coriolan | Szólj hozzá!

Itt találtam pár nagyon jó kis videót, egy ezzel foglalkozó faszi magyarázza, nagyjából hogysmint vannak a dolgok, érdemes megnézegetni őket.

Rossignol Passion meg egyéb nyalánkságok

2009.01.04. 17:10 | Coriolan | Szólj hozzá!

Voltunk vásárolni, természetesen sífelszerelést. A duó nem monoskiző tagjának csudaszép piros Rossignol Passion lécet, bakancsot, botot, gyönyörű az egész. Nekem meg kabátot, girincvédőt (így aztán bármelyik tini nindzsa teknőcnél menőbb lettem azonnal), meg egy snowboardos csimmát, mivel fogalmam sincs róla, milyen bakancs kell az én szerkentyűmhöz. Mivel az üldögéléshez általában nem kell síbakancs, és elvileg a monoskiben ülni kell mintegy, úgy gondolom, ez a snowboardos megoldás is enyhe túlzás, de így legalább nekem is bonyolult lesz lemenni a hüttében a kolotyóra, és ez úgy hozzátartozik a síeléshez, mint Jockey a Dallashoz. Azt még mindig nem tudjuk, hogy pontosan hogy fog zajlani a szerelésem átvétele, ennyiben mintha maguk mögött hagyták volna a Habsburg-éra papíros-pecsétes merevségét az osztrákok, de nem aggódunk. Szóval jövő szomtaton megyünk és csúszunk. Ennyi :)

Praschberger

2008.12.17. 21:08 | Coriolan | Szólj hozzá!

Írtak választ a monoski-bérlők, hogy félre van téve a cucc, továbbá hogy fél órára vannak Alpbachtól, úgyhogy szívesen látnak minket. Ők azok különben. Azt mondják midenütt, hogy jók a cuccaik, és hogy durván 2000 euró egy ilyen. Stay tuned.

2008.12.09. 11:55 | Coriolan | Szólj hozzá!

Alpbachban éppen olvadozik a hó, legalábbis a tegnapi 60 cm-ről ma 40-re esett vissza a bergfex szerint. De sebaj, mert januárra csak lesz má'. Továbbá várom a választ, hogy hát végül is miféle cipő kell ehhez a szerkezethez, mert gondolom nem rendes síbakancs. Valami jó kis csizma elég? Na várjunk.

Alpbach

2008.11.30. 21:15 | Coriolan | Szólj hozzá!

Maga a hely, ahova síelni megyünk, az Alpbach névre hallgat és Tirolban van, ami nem lehet túl rossz. A suli pedig, ahol foglalkoznak monoskivel is, a nemesen egyszerű Schi und Snowboardschule Alpbach. Elvileg maga a főnök fog engem oktatni. Meglátjuk.

Baleset

2008.11.30. 09:04 | Coriolan | Szólj hozzá!

12 évesen, '89-ben volt egy balesetem. Megsérült a gerincem, L1-L2 közt, akkor tolókocsiba kerültem, amiből így-úgy, de kikászálódtam. Egyszer, gondolom, erről is írok itt bővebben, most elég annyi, hogy egy ideje egy bottal járok (hosszabb távra kettővel). Nem könnyed sétát kell azért elképzelni.

A balesetem előtt síeltem még gyerekként, és tavaly tavasszal elkísértem pár barátomat egy kétnapos kiruccanásra Ausztriába. Majdnem 20 éve nem voltam hó, hegy, síléc közelében, és valahogy elemi erővel csapott arcba a dolog, hogy hiszen ezt én imádtam. Azzal a gondolattal -- elhatározással? -- jöttem haza, hogy márpedig ezt meg kéne próbálni újra. A gondolatot szó követte, és végül kitaláltuk, kigugliztuk, hogy bizony nagyszerű megoldások vannak rá, elsősorban ez a mono-, sitski. Akár deréktól lefelé (sőt...) 100%-osan lebénult emberek is nagyszerűen tudnak vele síelni, legalábbis a Youtube-on úgy látszik. Őszintén szólva én még nem próbáltam ki, január 10-ére van lefoglalva a cucc meg az oktatás hozzá, de addig is megosztom, amiket megtudok.

Monoski

2008.11.30. 08:48 | Coriolan | Szólj hozzá!

Ezt a blogot elsősorban azért hoztam létre, hogy beszámoljak sport- meg mindenféle lehetőségekről (most a síelésről elsősorban), azoknak, akik valami folytán -- baleset, betegség, bármi -- nem tudják a hagyományos eszközöket igénybe venni.

Terveim szerint januárig erről a cuccról lesz szó:

süti beállítások módosítása